Az év: 1991 – 4. rész

ROLLERBLADE BARBIE, CHRISTIE, TERESA, KIRA ÉS KEN

Legutoljára a 80-as évek elején találkozhattunk görkorcsolyás  Barbie-val. Az akkori baba az igazi 80-as évekbeli görkoris diszkók hangulatát hozza vissza. Ez a baba viszont a 90-es évek színes, mintás, neonszínű világát tükrözi.

32753948716_3bc0a34cd8

Barbie fehér vinil haspólót visel virágos gallérral, rövidnacival és pink hasi tasival. Pink színű görkorijához (ami vibrálós) csakis pink térdvédő jár, valamint pink színű ékszerek. Könyökvédője és hajpántja virágos mintás. Egy hajkefe járt hozzá.

Gift szettben is megvásárolható volt, de arról majd bőven lejjebb.

Reklámja: Rollerblade Barbie

Christie is igazi 90-es évekbeli csajszi. Lila dresszt visel, ami alá felvett egy neonsárga biciklis gatyát és minderre még felcsatolt egy hasi tasit is. 🙂 Azt hiszem ezen már jót mosolygunk a 2010-es években. 🙂 Hatalmas háromszög alakú lila fülbevalója és gyűrűje van, valamint lila színű térdvédője és görkorija. Természetesen ő is kapott könyökvédőt és egy szalagot a hajába. Egy hajkefe jár hozzá is extraként.

Teresa egy picit nőiesebb vonalat visel a sportolásban, mint Christie (bár nekem akkor is nagy kedvenc Christie). Barackszínű haspólót visel rózsaszín térdnacival, aminek az alja csipkés. Ezen felül van rajta egy narancsszínű tüllszoknya és persze egy citromsárga hasi tasi is. Térdvédője, könyökvédője és görkorija lime színű. Ékszerei sárga színűek, a fülije szív alakú. Hajkefét kapott ő is extraként.

Kira a nőies és sportos ruházat egyvelegét viseli. Türkizkék shortot lila hasi tasival és mintás, nyakban megköthető bikini felsőt. Könyök-és térdvédője, valamint görkorija sárga színű. Hajában lila pánt van. Valamint hajkefe is jár hozzá.

Ken-nek új típusú feje van (pontos megnevezése: Alan-típusú fej) – arca hosszúkásabb és a frizurája is egy picit kevésbé jólfésült. Szerintem ezzel a típusú fejjel picit fiatalabbnak néz ki a korábbi Ken-ekhez képest.

Lime színű ujjatlan felsője van mintás biciklis gatyával (nagyon 90-es évek!) és kék színű hasi tasival. Könyökvédője fekete színű, térdvédője feketés-lime-os, görkorija lime színű.

Kiegészítők

Fashion

Ez a csapat sem maradhatott új ruhák nélkül. 4 szett rucit adtak ki hozzájuk.

Snack Stand  & Snack and Surf set

Ezt a két szettet már korábban láthattuk California Barbie-éknál.

A Snack Stand tulajdonképpen ugyanabból a hot dog formájú standból áll, mint korábban.

A Snack Stand and Surf set annyiban különbözik ettől, hogy ehhez beleraktak a dobozba egy szörfdeszkát és egyéb strandos kellékeket, valamint egy Rollerblade Barbie-t is.

 

RAPPIN’ ROCKIN’ BARBIE, CHRISTIE, TERESA ÉS KEN

Rappelős Barbie-k még nem voltak eddig, ez a 90-es évek újítása.

Reklámjuk: Rappin Rockin Barbie

17208391386_d33de02a92_z

Barbie-nak egy icipicit másabb típusú az arca, mint elődeinek, ha közelebbről megnézitek. Ugyanolyan arctípusa van, mint Teen Talk Barbie-nak, akit később fogok bemutatni.

Vagesz, fényes anyagú fekete miniszoknyát visel alatta pink ujjatlan, kapucnis bodyval, rajta pedig egy fekete dzsekivel, amit pöttyök díszítenek. Hatalmas aranyszínű fülije, gyűrűje és medálos lánca van, lime színű zoknija magas szárú rózsaszín cipővel. Fontos kiegészítője a pink színű beat box, ami nemcsak mutiból készült, valóban szól belőle a zene, ha megnyomjuk rajta a gombot.

Természetesen hajkefét is kapott és pár karton holmit.

Christie ismét neonszíneket kapott, melyek istenien állnak neki. Lime színű ujjatlan, térdig érő bodyja van, melyre felvett egy narancsszínű kapucnis kabátot. Ugyanolyan ékszerei vannak, mint Barbie-nak. Zoknija sárga, magas szárú cipője narancsszínű. Ő is kapott egy működő beat boxot, valamint egy hajkefét.

Teresa nagyon csajos lett ismét (tényleg úgy tűnik, hogy a barátnők közül ő viszi a csajos vonalat). Sárga nadrágszoknyás rucit visel kék dzsekivel. Ékszerei neki is olyanok, mint Barbie-nak. Zoknija  pink, cipője citromsárga. És sárga beat boxot kapott, valamint hajkefét.

Ken ugyanolyan fejtípussal rendelkezik, mint Rollerblade Ken. Lila színű bő fazonú kapucnis pulcsit kapott türkizkék bővebb nacival, lábán fekete cipővel. Neki is van egy nagy aranyszínű medálja, mint a lányoknak. Sőt, ő még egy baseball sapit is kapott, na és természetesen egy kék színű beat boxot. Karton holmik jönnek extraként hozzá.

Az év: 1991 – 3. rész

SPARKLE EYES BARBIE, BARBIE BLACK ÉS SPARKLE SURPISE KEN / DIAMANT BARBIE ÉS KEN

Itt ismét kétféle elnevezéssel találkozhatunk attól függően, hogy hol forgalmazták a babákat.

Amerikában Sparkle Eyes Barbie és Sparkle Surprise Ken néven futottak, Európában pedig Diamant Barbie és Ken néven.

Reklámja: Sparkle Eyes Barbie (az európai nak ugyanez a reklámja, ezért azt nem teszem be)

Sparkle Eyes / Diamant Barbie csodaszép hatalmas csillogó szemeiről híres, őt a kezdőbb Barbie gyűjtők is  könnyen be tudják azonosítani. A kornak megfelelően hatalmas frufruja van és nagy haja. Fülében lógós ezüst fülbevaló, nyakán lánc (amit a kislányok gyűrűként is tudtak hordani) és gyűrűje is ezüstösen csillog. Ruhája többféleképp variálható az alkalomhoz illően:  ezüst csillogó spagettipántos ruhában megy diszkóba, onnan tovább egy koktélpartira – amihez csak feltesz egy fodrot a ruhája aljára. Innen aztán egy bálba igyekszik. A fodrot boleróként használja immár, miniruhájára pedig egy nagy tüllös szoknyát vesz fel. Lábán pink magassarkú. Hozzá járó extrák: fésű és karton holmik.

Megjelentettek egy exkluzív Club verziót is, amelyben Barbie mellé 3 különböző ruha valamint egy öltözőszoba is volt csomagolva – Sparkle Eyes Dressing Room and Fashion Gift Set.

Sparkle Surprise Barbie Black csak az USA-ban jelent meg. Ugyanolyan ruhája és kiegészítői voltak, mint a fehér bőrű társának.

Sparkle Surprise Ken-nek vagy Diamant Ken-nek ugyan nem csillogott a szeme, az öltönye viszont annál inkább. 🙂 Újabb típusú arca és fejformája van, ha emlékeztek még Wedding Day Alan-re, akkor felidézhetitek, hogy neki volt ugyanilyen arc-és fejtípusa.

Ahogy korabeli társai, úgy ő is egy ujjatlan felsőt visel, ami egybe van varrva a fekete csillogós nadrágjával. A gallérjára rá van téve egy ezüst csokornyakkendő, amit akár le is tud venni és egy fekete nyakkendőre tud lecserélni. Ezen kívül egy fekete mellénye is van, azon pedig egy fekete csillogós zakót visel. Illetve a derekán lévő spanyol övről se feledkezzünk el. Mindezekhez fényes fekete cipőt húz.

Hozzá járó extrák: egy rózsa, egy ajándékdoboz benne egy karkötővel Barbie számára, valamint pár karton holmi.

Kiegészítők

Fashion

3 szett ruhát adtak ki Sparkle Eyes Barbie-hoz.

Dressing Room / Öltözőszoba

Az öltözőszobát, melyet már a Club verziónál láthattunk, külön is megjelentették.

442573da69062c806c8338da878edf44

Diamant Ékszer stúdió

Ezt csak Európában adták ki, tulajdonképpen egy ékszeres dobozka volt, amelyben Barbie és  tulajdonosa együtt tárolhatták az ékszereiket. Az ékszerek és a szépészeti kellékek mind a doboz tartozékai voltak.

DREAM BRIDE BARBIE

Ezt a Barbie-t inkább gyűjtőknek szánták, ezért is járt hozzá egy babaállvány. A menyasszonyi ruha alatt szexi csipkés body-t visel fehér harisnyával és kék harisnyakötővel. Ékszerei gyöngyből vannak. A menyasszonyi ruhája érdekes módon nincs egybevarrva, a felső és a szoknya külön mozgatható. Fején fátyol, kezében barack színű virágokból csokor, lábán gyöngyházfényű magassarkú. Egy hajkefe járt még hozzá. 

BIRTHDAY SURPRISE BARBIE ÉS BARBIE BLACK

Ők a Happy Birthday sorozat folytatásai, csak picit más néven. Azért lett a nevük Birthday Surprise (szülinapi meglepetés), mert jött hozzájuk egy ajándékdobozka, amiben vagy egy karkötő vagy egy pár fülbevaló vagy egy nyaklánc volt a kislányok számára. Előre nem lehetett tudni, hogy melyik lesz a dobozban, így volt igazán izgalmas kibontani.

Bár reklámja nem volt, de találtam egy videót, amin kibontják a dobozból: Birthday Surprise Barbie

A videó egy picit hosszú, ha arra vagytok kíváncsiak, hogy mi van a dobozkájában, akkor tekerjetek 5:38-hoz.

Mindkét Barbie ugyanolyan ruhát visel és ugyanolyan kiegészítőkkel jön: hatalmas barackszínű tüllös-virágos ruha díszkövekkel ékesítve, barackszínű fülbevaló, gyűrű és magassarkú. Jött hozzájuk egy babaállvány is, hisz ők is inkább gyűjtői babák voltak. Valamint egy elmaradhatatlan hajkefe.

Kiegészítő

Party Time set

Ez ugyanaz a kiegészítő, mint amit már az 1990es Happy Birthday Barbie-nál is láthattunk.

d19c0abb67fac3024db3b6ae18653793

 

 

Az év: 1991 – 2. rész

TOTALLY HAIR / ULTRA HAIR BARBIE (SZŐKE), BARBIE (BARNA), BARBIE BLACK, WHITNEY, KEN, SKIPPER ÉS COURTNEY

Oké, tegye fel a kezét, aki nem volt oda anno ezért a Barbie-ért – szerintem nem létezik olyan ember. Totally Hair Barbie-t mindenki imádta és imádja, ikonikus és nagyon kedvelt a Superstar babák közt, belőle adott el a Mattel a legtöbbet a világon a Barbie-k történetében.

Amerikában Totally Hair Barbie-ként futott, míg Európában Ultra Hair Barbie-ként ismerhettük meg.

Reklámjai: Totally Hair Barbie és ugyanez a reklám Ultra Hair Barbie néven németül: Ultra Hair Barbie . Ebben a cseh verzióban pedig Ken is szerepel: Ultra Hair Barbie és Ken

Ennek a Barbie-nak van a leghosszabb haja az addig megjelent babák közül. Mintás miniruhája nagyon beleillik a 90-es évek színes világába. Hatalmas háromszög alakú pink fülbevalója és gyűrűje van, lábán pink magassarkú. Egy csomó kellék jön hozzá, amikkel tetszés szerint lehet formázni a haját: hajzselé (ahogy a reklámban is láthattuk), hajgumik, hajcsatok, fésűk, szalag.

Az utolsó képen az én Barbie-mat láthatjátok, sajnos az eredeti ruháját még nem sikerült beszereznem.

Amerikában a szőke verzió mellett megjelentettek egy barna hajú Totally Hair Barbie-t is, míg Európában ugyanezt a barna hajú verziót Ultra Hair Whitney-nek hívták. Ám azt tudni kell, hogy a két baba nem ugyanaz. Míg a barna Barbie-nak Barbie típusú arca van, addig Whitney-nek Steffie-típusú. Elsőre könnyen össze lehet keverni őket, hisz teljesen ugyanolyan ruhájuk és kiegészítőik vannak: ugyanolyan mini ruha, mint Barbie-nak, csak türkizes színben, kék háromszög alakú fülbevaló és gyűrű, kék magassarkú, kék fésű, hajgumik, hajcsatok és hajzselé.

Mutatom a képeket, hogy látszódjon a különbség.

Totally Hair Barbie Black csak Amerikában jelent meg. Érdekessége, hogy teljesen ugyanolyan színű ruhája és kiegészítője volt, mint a barna hajú Totally Hair Barbie-nak.

Ken a 90-es évek első hajas fiúbabája. Arca különbözik az eddig megjelent Ken babákétól. Engem egy hangyabokányit John Travoltára emlékeztet. 🙂 Mintás inget kapott ugyanolyan színekkel, mint Barbie, hozzá lila nadrágot (Ken felirattal!) és fehér belebújós cipőt. Egy fésű jár hozzá, valamint természetesen ő is kapott hajzselét, hisz azért neki is lehet formázgatni a haját.

Érdekesség, hogy két verziót adtak ki belőle ugyanebben az évben, pici eltérésekkel.

Kevesen tudják, hogy megjelent egy Totally Hair Skipper és egy Totally Hair Courtney is. Ők a Toys R Us jóvoltából kerültek a piacra.

Skipper ugyanolyan színű és mintájú ruhát visel, mint Barbie, csak némiképp más fazonnal. Az övé ugyanis kisnadrágos ruci, amire rá van varrva egy szoknya is. Pink balerina cipőt hord és jön hozzá is egy fésű és hajzselé.

Courtney-nál (ahogy a többi barna hajú csajszinál is) a kék szín dominál. Ruhájának szoknya része A-vonalú. Türkizkék balerinája van, fésű és hajzselé is jön hozzá.

Kiegészítők

Fashion (Totally Hair / Ultra Hair)

4 különböző rucit adtak ki e márkanév alatt, melyek variálhatóak voltak.

Ultra Hair Styling Studio

Sajnos minimális infóm van erről. Tulajdonképpen egy hajszalon volt, ahova Barbie beülhetett egy kis fizura stylingolásra.

5995155206_6750685c65_b

AMERICAN BEAUTY QUEEN BARBIE ÉS BARBIE BLACK

Amerikai szépségkirálynő Barbie-k. Reklámjuk: American Beauty Queen Barbie

Mind a szőkének, mind az afro-amerikainak ugyanolyan ruhája és kiegészítőik vannak. A ruhák többféleképp variálhatóak attól függően, hogy a szépségkirálynő választás során épp melyik számban mutatkoznak be.

A bikinis számhoz egy félvállas ezüst színű body-t vesz fel, melyen van egy kék színű díszfodor. Lábára ezüst színű magassarkút húz.

17023743454_22344bf0fc_b

Az ügyességi számnál Barbie a balettozást választja, ezért a body-jára felvesz egy kék színű tütü-t, valamint a balettcipőjét.

17458419878_58472ed954_b

A végső megmérettetésen gyönyörű szép estélyi ruhát visel, mely tulajdonképp abból áll, hogy egy kék színű hosszú tüllös szoknyát vesz fel még a tütüje alá, valamint ezüstös hosszú kesztyűt. Fülbevalója és gyűrűje is ezüst színű.

Nem vitás, hogy ő az este legszebbje, így megkapja a fejére a koronát és a Szépségkirálynő szalagot.

17643846492_9903eae2df_b

Mentés

Az év: 1991 – 1. rész

Jelentem,  visszatértem! 🙂

SKI FUN BARBIE, KEN ÉS MIDGE

Gondoltam stílusosan Síelős Barbie-ékkal indítom az 1991-es év bemutatását, így hogy Magyarországon épp tombol a tél. Így hátha kedvet kaptok egy kis tél sporthoz. 🙂

Reklámjai: Ski Fun Barbie 1. és Ski Fun Barbie 2.

Barbie csinos pink overallba bújt, hogy mindenki jól észrevegye őt a sípályán. A ruha felső része színes mintás és ugyanez a minta visszaköszön a sídzsekijén is. Kesztyűje is pink színű, valamint a hajában lévő fejpánt is. És hogy fokozzuk ezt a pinkséget, síbotja és a sílécei is pink színűek, csakúgy mint  lábszárvédős síbakancsa. Találjátok ki, hogy a síszemüvege milyen színű! (Súgok: az is pink!). Ruhájába egy kis arany színt is belecsempésztek, ami nagyon jó összhangban van a fülbevalójával és a gyűrűjével.

Kapott egy nyakba akasztható síbérletet is, valamint egy pár pink színű magassarkút is, ha már elege van a síbakancsból. Jött még hozzá egy hajkefe, és 2db gyűjtőkártya.

Ken teljesen úgy néz ki szerintem, mint egy német síbajnok, akarom mondani snowboard bajnok. Ő szerencsére a gyűjteményemet gazdagítja, így a dobozos képet leszámítva az én Ken-emet láthatjátok a képeken.

Ő is nagyon élénk színeket visel, akárcsak Barbie, de nagyon jól áll neki. Egy szuper minőségű aranyozott színes póló van rajta szintén mintás aranyozott sínadrággal és kabáttal. Kesztyűje arany színű, síbakancsa és síszemcsója lila és van egy narancsszínű fejpántja is. Na és persze saját snowboardja is van, nem kell kölcsönzéssel bajlódnia. Ő is kapott egy nyakba akasztható síbérletet.

Midge-et külön a Toys R Us nevű játékcég adta ki. Nála a türkizkék szín dominál. Színes, szőrmés szegélyű tunikát visel rajta mellénnyel, melynek a nyakrésze szintén szőrmés. Nadrágja türkiz színű, ahogy síszemüvege, szőrmés fejpántja, bakancsa és magassarkúja is. Ő is inkább a síelést választotta, ahogy a barátnője. Síléce és botja türkizkék szintúgy. Kesztyűje, valamint gyűrűje és fülbevalói ezüstösek. Természetesen neki is be kell jutnia valahogy a sípályára, így kapott ő is nyakba akasztható síbérletet. Egy hajkefe jár hozzá és különböző karton motyók.

Kiegészítők

Egy halom kiegészítővel látták el ezt a sorozatot.

Ski Shop

Itt shoppingolhatnak Barbie-ék sícuccokat: síléceket, síbotot, síruházatot, síbakancsot, síszemüvegeket.

Ski Fun Chalet

Ez pedig a klasszik hütte, ahol két csúszás közt kicsit lazíthatnak, sőt akár még ott is aludhatnak.

Ski Fun Chocolate Shoppe

Forró csokizó, hisz mi sem jobb egy forró csokoládénál a nagy hidegben. A kis házikóban nemcsak Barbie tud készíteni magának egy forró csokit, hanem mi is! Van benne 4db emberi méretű bögre, kanalak, villa, spatula, 4 db pálca és egy kiöntő forma csoki készítéséhez, egy bögre, amiben a csokiport lehet tárolni (egy zacskó csokiport adnak a szetthez is). Forróvizet kell csak adni a porhoz és máris kész a finom csoki.

Barbie számára pedig csomagoltak a dobozba egy asztalt két paddal, 4 bögrét csészealjjal, tányérokat, poharakat, evőeszközt, kancsót, tálcát és papír ételt.

Ami még tetszik ebben, hogy a házikó ablakát meg lehet fordítani és bentről akkor úgy tűnik majd, mintha kint havazna. Ez nagyon édes szerintem.

Ski Fun 4×4

Egy terepjáró is kellett neki. A terepjáró platóján is kényelmesen el lehet férni, sőt még a sífelszereléseket is lehet ott tárolni. Mondjuk nem tudom hogy nem fagynak bele ebbe a nyitott terepjáróba. Oké, hogy jár hozzá egy vászon, amivel le lehet fedni a kocsi tetejét, de az nem véd meg a hideg ellen. De ez csak amolyan gyakorlatias kérdés. 🙂

Ski Fun Snowmobile

Valamint egy hómobilra is szüksége lehet a nagy hóban való közlekedéshez.

rare-1991-ski-fun-barbie-snowmobile-vehicle-nrfb

Winter Sports Playset

Ez a szett szintén tartalmazott egy hómobilt, valamint egy szánkót, egy popsisít és egy komplett sífelszerelést.

Ski Fun Blizzard Horse and Sleigh

Ha pedig Barbie Ken-nel együtt romantikusan szeretne utazni a hófödte tájakon, akkor a lovas hószánt tudták igénybe venni.

A pacit, akinek a neve Blizzard  (magyarul Hóvihar) külön is meg lehetett vásárolni. Európában Snowdance elnevezéssel lehetett megvásárolni.

Ski Fun Snowball Dog

Barbie nagyon szereti a kutyákat, sűrűn kap maga mellé kis társat. Ski Fun Barbie a hatalmas bundájú hófehér Snowball kutyust kapta, akinek magyarul Hógolyó a neve. Snowball-hoz jött pár tartozék: kefe, fésű, tál kutyakajával, kiskabát, nevével ellátott biléta.

Hát nem édes? 🙂

Ski Fun Fashion

És végül az elmaradhatatlan ruhakollekció:

Nagyon Boldog Karácsonyt kívánok minden olvasómnak és idetévedt babarajongónak! 🙂

Az utóbbi 1-2 hónapban sajnos eltűntem kissé, ugyanis nem sok időm van leülni rendesen a gép elé, lévén, hogy két és fél munkahelyem van. Így karácsony közeledtével mind a három helyen nagyon besűrűsödtek a dolgok, szóval sajnos a Barbie-kra már nem maradt időm.  Nem akarok csak azért bejegyzést írni, hogy legyen valami, szeretnék alapos írást közzétenni. Remélhetőleg januárban kissé lassabb mederben folynak a dolgok és újra tudok jelentkezni. Na, de ennyit rólam. 🙂

Remélem mindenkinek csodásan telnek az ünnepek és kaptok valami barbisat (vagy vesztek magatoknak, mint én :P)

A képen néhány kedvenc idei szerzeményem van + egy kakukktojás 😀

img_8818

Az év: 1990 – 9.rész

WAL-MART – DREAM FANTASY BARBIE

A Wal-Mart áruházról írtam már korábban. Szinte minden évben megjelentettek egy-egy Wal-mart Barbie-t.

Ebben az évben egy estélyi ruhás Barbie-t alkottak, aki halványkék tüllös ruhát kapott. Ruhája többféleképp hordható, köszönhetően annak, hogy nem egyrészes, hanem külön ruhadarabokból áll: alul van egy ezüst body, rajta egy tüllös felső szoknya, hozzá jön 3db tüllös kiegészítő, amiket a karjára és a derekára is fel tud venni. Magassarkúja szintén világoskék, ékszerei ezüstösek. Egy hajkefe jár hozzá.

WINN DIXIE – PINK SENSATION BARBIE

A Winn Dixie áruház ebben az évben egy egyszerűbb babát dobott a piacra. Barbie itt egy pink-mintás miniruhát visel pink magassarkúval. Egy hajkefe jön még hozzá.

 

WOOLWORTH’S – SPECIAL EXPRESSIONS BARBIE ÉS BARBIE BLACK

A Woolworth már 89-ben is megjelentetett két ugyanilyen nevű babát, akkor egy egészen világos kis koktélruhában, most viszont egy élénk pink színű ruhácskát kaptak a lányok pink magassarkúval és természetesen az elmaradhatatlan hajkefével.

CHILD WORLD – DISNEY BARBIE ÉS BARBIE BLACK

A Child World egy hatalmas játékáruházlánc volt az USA-ban, mely 1992-ben szűnt meg. A Toys R Us után a legnagyobb volt.

A 90-es évek elején a Disney mesék és karakterek borzasztó nagy népszerűségre tettek szert (ahogy a Barbie babák is), így nagyon jó ötletnek tűnt a két dolgot ötvözni.  Később több különböző Disney Barbie is született.

Mindkét csajszi Minnie egeres pulcsit visel farmerkabáttal és kockás biciklis gatyával, amire még egy rózsaszín kis miniszoknyát is felvettek. Na ja, ez a 90-es években egy teljesen normális öltözet volt. 😀 Fehér teniszcipőjükhöz egy rózsaszín zoknit is húztak. Valamint extraként jön hozzájuk egy pink fodros hosszú naci, egy hajkefe és egy műanyag Mickey egér fül sapka. Ékszerei ezüstösen csillognak.

FAO SCHWARZ – WINTER FANTASY BARBIE

A FAO Schwarz idei Barbie-ja igazi gyűjtői darab. A téli fantáziavilágot idézi hatalmas kék alapon fehér prémes kabátruhájával, melyet derék részen egy ezüstszínű öv tart össze. Ehhez a szetthez kapott még egy fehér muffot is, melyet egy masni és egy hópehely díszít. Ékszerei kékes színűek, magassarkúja is kék. Természetesen ő is kapott hajkefét, ahogy minden baba.

TOYS R US – COOL LOOKS BARBIE

A Toys R Us szép színes, igazi 90-es évekbeli Barbie-t alkotott ezzel a babával. Van rajta egy narancssárga top matricával az elején, rajta egy fekete alapon mintás mellény, élénk színű fodros szoknya, alatta  pink biciklis nadrág. pink műanyag háromszög alakú gyűrű és fülbevaló, pink teniszcipő. Kiegészítői: vezeték nélküli telefon, dobozos üdítő, jegyzetfüzet, ceruza, hajkefe, kerek táska, hajcsat és egy ív matrica.

TOYS R US DREAM DATE SKIPPER

Imádom ezt a típusú Skippert, nem győzöm hangsúlyozni, hogy szerintem ez a legbájosabb Skipper-típus az eddigi Skipperek közül. A másik nagy kedvencem, ha egy babának kéttónusú a haja, úgyhogy ő duplán nagyon bájos. 🙂

Ruhája többféleképp hordható, ahogy a képeken is láthatjátok: van egy kis kék színű nadrágos bodyja, arra fel tud venni egy mini tüllszoknyát és így tud bulizni menni, vagy pedig fel tud venni egy nagyobb felső szoknyát, amivel bálba tud menni. Ékszerként aranyszínű nyakéket hord aranyszínű karkötővel. Kiegészítői: szív alakú kis táska, kék balerinacipő, műanyag hajdísz, amit karkötőként is tud viselni, hosszú szőke póthaj (de szerintem nélküle cukibb), babaállvány, matricák és karton holmik.

TOYS R US WINTER FUN BARBIE

Egy igazi télimádó babával zárom a sort mára, aki a sípályák legstílusosabb csaja. 🙂 Hófehér garbót visel fehér szteccs nadrággal és fehér szőrmés dzsekivel. De itt még nem ér véget a fehér ruhadarabok és kiegészítők listája, ugyanis bakancsa, szőrmés térdzoknija, hasitasija és szőrmés sapkája is szintén hófehér, ékszerei pedig ezüstösek.  Ehhez a nagy fehérséghez természetesen brutál pink kiegészítők járnak: mind a síléce, botja, napszemüvege és hajkeféje pink színű. Kapunk hozzá még pár matricát is.

Az év: 1990 – 8.rész

Elérkeztünk a  speciális kiadású babákhoz. Ebben a posztban és a következőben is csak olyan babákat mutatok be, melyeket valamely áruház megrendelésére jelentetett meg a Mattel.

APPLAUSE STYLE BARBIE

Ez a baba kifejezetten gyűjtőknek készült. Már a doboza sem a szokványos pink átlátszó doboz, hanem egy fehér alapon apró mintás doboz, amin nem lehet keresztüllátni. Az ilyen jellegű dobozok engem leginkább a cipős dobozokra emlékeztetnek. 🙂

A Barbie az Applause nevű áruház megrendelésére készült. Az Applause egy játékokat forgalmazó és gyártó cég volt az USA-ban, és főleg plüss állatokra és egyéb gyűjthető játékokra fókuszáltak. Többek közt ők gyártották a híres Hupikék Törpikék figurákat is az 1980-as évek elején, majd később kollaboráltak gyorséttermi cégekkel is, és nekik gyártottak játékokat a gyermek menüikhez. a cég 2004-ben megszűnt.

Ez a Barbie igazi 90-es évekbeli baba. Hajában (mely tupírozott és göndör) hatalmas pink masni díszeleg és ugyanez a masni visszaköszön a ruháján és a kiegészítőin is. Fülében és ujján szintén pink masni alakú fülbevaló és gyűrű van, lábán pink színű magassarkú masnival az elején. Estélyi ruhája spagettipántos, a felső rész fehér színű, a szoknya rész pedig virágos és tele van B betűkkel, alatta pedig van egy tüllréteg, hogy jobban tartsa a szoknya részt. Kapott egy puffos ujjú bolerót is ugyanolyan anyagból, mint a ruhájának a szoknya része.  Jön hozzá egy fehér babaállvány, mint általában a kollektoros Barbie-khoz, egy hajkefe, valamint egy eredetiséget igazoló dokumentum.

CLUB DOLL – PARTY SENSATION BARBIE

Ez a Barbie szintén gyűjtők számára készült. A Sam’s Club nevű áruház megrendelésére készült. Ennek az áruháznak az a különlegessége, hogy csak tagok vásárolhatnak ott és a Walmart áruház működteti (olyasmi lehet ez az áruház, mint Magyarországon a Metro áruház). Még ma is működik.

Dobozán elől az áll, hogy Barbie meghív téged egy partyra, a doboz hátoldalán pedig van egy kép Barbie-ról a party kellős közepén, ahol mindenki feket-fehér, csak ő színes. Alatta ez áll: Ha Barbie megérkezik, a party életre kel. 🙂

Valóban nem is tudnánk máshova nézni, hisz Barbie ruhája és kiegészítői ultra pinkek. 🙂 Többrétegű estélyi ruhája van, melynek színe rétegenként változik – hol pink színű, hol piros. A ruha spagettipántos, de jön hozzá egy pár külön felhúzható puffos ujj rész is, ha esetleg Barbie fázna. Ékszerei (fülbevaló, gyűrű és nyaklánc medállal) ugyanilyen pirosas színűek egy kis ezüstös beütéssel. Hajában egy nagy pink színű virágdísz van. Magassarkúja piros színű. Jön hozzá egy hajkefe is.

Bár elsőre tényleg kicsit soknak tűnhet a ruhája, de valahogy annyira igazi 90-es évekbeli ez a baba, hogy nekem nagyon tetszik.

HILLS – EVENING SPARKLE BARBIE

A Hills áruházról már írtam korábban itt.

Több alkalommal kollaboráltak a Mattellel, hogy piacra dobjanak Barbie-kat. Ez a baba engem egy picit Sweet Roses Barbie-ra emlékeztet, akit nagyon imádok.

A Mattel előszeretettel használta a 80-as és 90-es években a színváltós anyagot, amiből ennek a Barbie-nak is a ruhája készült. Ez a baba is (ahogy sok elődje már) többféleképpen variálható ruházatot kapott, melynek az alapja ez fehéres – színváltós anyagú ujjatlan, pánt nélküli miniruha. Erre jön rá egy többrétegű türkizkék felső szoknya, amit szintén változatosan lehet hordani. A ruhához jár egy türkizkék fodros stóla, amit boleróként is viselhet. Fülbevalója és gyűrűje ezüstösen csillog, lábán halványkék magassarkú van. Egy hajkefe jár hozzá extraként.

JC PENNEY – EVENING ELEGANCE BARBIE

A JC Penney egy még ma is működő áruházlánc Amerikában.

A doboza szintén nem a szokványos átlátszó doboz, hanem a kifejezetten gyűjtők számára készült zárt doboz.

Barbie itt ezüstös halvány rózsaszín spagettipántos estélyi ruhát visel alján ezüst pöttyös tüllrátéttel. Egy puffos ujjú kabátka is tartozik a ruhához. Ékszerei ezüst színűek, cipője rózsaszín. Hajkefét hozzá is csomagoltak.

 

TARGET – PARTY PRETTY BARBIE

A Target áruház is szintén működik még. Party Pretty Barbie fekete rövid koktélruhát választott a bulizáshoz, melynek pántjai elől keresztezik egymást. Hozzá felvett egy fehér csipkés bolerót is. Magassarkúja is fekete (amit imádok!), ékszerei ezüstösek, de ami még tök jó, hogy kétféle kis táskát is kapott – az egyik egy picike fekete válltáska, a másik pedig egy háromszög alakú gyöngyházszínű kézitáska. Természetesen hajkefe is jött hozzá. Indulhat a parréééé! 🙂

Az év: 1990 – 7. rész

STARS AND STRIPES SERIES – AIR FORCE BARBIE

Emlékeztek még Army Barbie-ra 1989-ből? Szerintem ez az Air Force Barbie nagyon hasonlít rá. Ő volt az első a Stars and Stripes szériából.

Bár Barbie itt nagyon férfias foglalkozást és ruházatot kapott (katonai kezeslábast barna bomber zsekivel sállal, katonai sapkával és bakanccsal), azért mégsem tévesztené őt senki össze egy férfival, hisz itt-ott megcsillantja nőies oldalát – szép sminket visel és finom gyöngy ékszereket. Extraként egy hajkefe jár hozzá.

STARS AND STRIPES SERIES – NAVY BARBIE ÉS BARBIE BLACK

A Stars and Stripes széria következő babái a matróz lányok. 🙂 Szerintem nagyon csinik az USA-által megszabott hivatásos haditengerészeti egyenruhájukban. A blúzukon látható jelvényeik szerint a lányok tizedesek és kormányosok, akik 8 éve a Haditengerészetnél vannak és sok kitüntetést, jelvényt szereztek, A-Z-ig ismerik a hajót, ahol szolgálnak.

Fehér matrózblúz szerűséget viselnek fehér szűk szoknyával. Jön hozzájuk még egy fehér hosszúnadrág is, fekete-fehér matróz kalap, fekete lapos cipő és egy fekete magassarkú is. Aranyszínű ékszereket viselnek, extraként egy szextáns és egy térkép jön hozzájuk.

 

BARBIE ON THE GO / VOYAGE

Ez a baba csak Európában jelent meg (bevallom, én nem emlékeztem rá). Nagyon kevés információt találtam róla. Egy tolltartó szerű táska van a dobozában, amiben lehet hordozni őt ide-oda. A tartóban vannak masnik és egyéb díszítő kellékek, melyekkel a ruháját fel lehet dobni.

Blogszülinap – 1 éves a blog! :)

blogszulinap

Hihetetlen, hogy hogy elrepült 1 év mióta elindítottam a blogot!

Mindig is imádtam a Barbie-kat, de valahogy mindig azt hittem, hogy felnőttként teljesen egyedül vagyok ezzel a hobbival és a heves szívdobogás-érzéssel, mely a babás aukciós oldalak és egyéb Barbie vonatkozású cikk és honlap böngészésekor tör rám. Azzal, hogy elindítottam ezt a blogot, egy új világ tárult elém. Megismerkedhettem hasonszőrű babagyűjtőkkel, akikkel együtt csodálhatjuk egymás babáit, új vagy régi szerzeményeit. Bár nem Magyarországon élek, de így is annyira jó érzés látni, hogy ilyen szép számmal vagyunk magyar babagyűjtők. 🙂

Remélem sokaknak tudtam és még tudok is segíteni a jövőben a Barbie-k beazonosításában. Továbbra is írjatok nyugodtan, ha elakadtatok az azonosítást illetően, szívesen segítek, amennyiben Superstar típusú a Barbie (a többi típust és korszakot sajnos nem ismerem annyira).

Köszönöm Nektek, hogy olvastok! 🙂

blogra

Az év: 1990 – 6.rész

WEDDING DAY MIDGE, ALAN, BARBIE, KEN, KELLY ÉS TODD

Imádnivalóra sikerült ez a csapat szerintem, gyönyörűséges az arcuk és a ruhájuk is. Nekem nagy kedvenceim, főleg Midge.

Itt van a reklámjuk: Wedding Day Midge and Alan

Elsőként Midge-et szeretném bemutatni, hisz mégiscsak ő a menyasszony! Bájos az arca, az esküvői ruháját meg simán elfogadnám. 🙂 Az én Midge-emnek sajnos hiányos az öltözéke, viszont ami megvan belőle, az mesés (őt láthatjátok a 6-7-8.képen). Fehér spagettipántos kombinéja van, aminek a mellrésze csipkés. Erre veszi fel a többrétegű esküvői szoknyáját, melynek a felső rétege pöttyös. Egy kis csipkés bolerót vesz fel a felsőrészhez, melyet egy lila alapon fehér pöttyös boleróra cserél az esküvő után és így megy el nászútra. Esküvői ruhájához természetesen jön egy nagy fátyol is, harisnyakötő, kesztyű, menyasszonyi csokor és fehér magassarkú. Kristály fülije van és gyűrűje. Egy karton állvány is jön hozzá, valamint egy hajkefe.

A vőlegény, Alan ruházata is simán megállná még ma is a helyét az esküvőkön. Egyrészes rucit visel, melynek a nadrág része halvány csíkos, a felső része pedig egy rövidujjú rózsaszín ing hózentrógerrel és pöttyös csokornyakkendővel. Szerintem tök hipszeres ez a szett. 🙂 Ez így ideáig egyébként a nászutas szettje. A csokornyakkendője tépőzáras, így le lehet cserélni egy nagy ezüst nyakkendőre. Illetve ha felveszi a szürke mellényét és a fehér zakóját, máris készen áll a házasodásra. Lábán fehér elegáns cipőt hord.

Az én Alan-emnek kissé viseletes a zakója, de annyi baj legyen. Őt láthatjátok a képeken (a dobozos verziót leszámítva).

Most az egyszer Barbie nincs főszerepben, ő itt a koszorúslány. Nekem nagyon tetszik, hogy meg merték lépni ezt, és Barbie-ból és Ken-ből másodhegedűst csináltak.

Barbie csodaszép rózsaszín puffos ujjú koszorúslányruhát kapott, mely ugyanabból a pöttyös anyagból készült, mint Midge menyasszonyi ruhája. Metál rózsaszínes fülbevalója és gyűrűje van, lábán rózsaszín gyöngyházfényű magassarkú. Természetesen ő is kapott egy virágcsokrot, ahogy Midge. A szokásos hajkefe jár hozzá, valamint karton holmik.

Ken is nagyon fessül néz ki öltönyében, mint legjobb barátja, Alan tanúja. Fekete frakkot visel szürke mellénnyel, halvány rózsaszín inggel, ezüst színű nyakkendővel. A hajtókáján rózsás kitűző van, lábán fekete zokni fekete elegáns cipővel.

Az esküvő a két gyerek, Kelly és Todd jelenlétével lesz teljes.

Kelly-nek az a feladata, hogy virágszirmokat szórjon a menyasszony elé, Todd pedig a gyűrűkért felelős. Mindketten szuper bájosak szerintem! 🙂 És ha minden jól megy, hamarosan az én gyűjteményemben is ott lesznek. 🙂

Kelly ugyanolyan ruhát és cipőt visel, mint Barbie (na jó, Kelly azért lapostalpút hord). Hozzá kiegészítőként jön egy fehér füles kosárka virágszirmokkal.

Todd is szóról szóra ugyanolyan a ruhát hord, mint Ken, még rózsás kitűzője is van. Az ő kiegészítője a gyűrű gyűrűpárnával.

Az egész bandát egyben is meg lehetett vásárolni, így akkor rögtön elkezdődhetett az esküvő.

wedding-party-midge-2

Íme még néhány (na jó, elég sok) közös kép, nem tudok betelni velük, annyira szépek! 🙂

Wedding Day Midge Fashion

Midge-hez kiadtak egy nászutas ruhakollekciót is, hogy legyen mit bepakolnia a bőröndjébe.

FASHION PLAY BARBIE, BARBIE BLACK ÉS HISPANIC BARBIE

A Fashion Play babák továbbra is az egyszerűséget képviselik, ahogy az előző években is. Ezeket a mostani lányokat viszonylag lengén öltöztették fel, csak egy teddy van rajtuk, és egy hajkefét csomagoltak hozzájuk. A szőke verzió mellett megjelentettek egy afro-amerikait és egy latint is.

HAPPY HOLIDAYS BARBIE ÉS BARBIE BLACK (3. KIADÁS)

Ez a harmadik kiadása a Happy Holidays babáknak. Csodaszép pink estélyit viselnek a lányok pink magassarkúval és zöldes árnyalatú ékszerekkel. Ahogy az előző Happy Holidays babákhoz, úgy hozzájuk is jár a babaállvány, egy  karácsonyfadísz (csillag) és egy fotó a babákról.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Az év: 1990 – 5.rész

BABYSITTER SKIPPER, SKIPPER BLACK ÉS COURTNEY

Skipper és barátnője, Courtney a suli mellett bébiszitterkednek. Imádják a gyerekeket, így nem is munka ez igazán, hanem szórakozás. 🙂

Reklámjuk: Babysitter Skipper és Courtney

Skipper-ből a szőke hajú verzió mellett megjelent egy AA verzió is. A lányok pöttyös fodros felsőt viselnek  hozzá illő szoknyával. Lábukon pink balerina cipő van, hajukban szalag. Egy sor extra jött hozzájuk, amik közül a legérdekesebb a kisbaba, akire vigyáznak. Szerintem tök jópofa ötlet volt betenni a dobozba melléjük 1-1 kisebb babát.

Extrák: magnó, csörgő, cumisüveg, szappan, tálca, üvegcse, takaró, játékbaba a babának :D, hajkefe és karton motyók.

Courtney is nagyon édes ruhát visel: a felsője ujja fodros, és egy rózsaszín rövid szoknyácskát kapott. Lime színű balerina cipője van, mely illik a hajában lévő szalag színéhez. Ő is kapott egy babát, kiegészítői pedig hasonlóak a Skipperéhez: walkman fejhallgatóval, csörgő, cumisüveg, szappan, tálca, üvegcse, takaró, játékbaba a babának, hajkefe és karton motyók.

Kiegészítő

Bár érdekes módon a babák dobozának a hátulján van egy komplett berendezett szoba játékokkal, mégsem találtam meg, hogy lenne ilyen gyerekszoba belső kiegészítő.

Viszont találtam egy robogót. 🙂

Babysitter Skipper Motor Bike

KEVIN

Ő volt az első Kevin baba, akit piacra dobtak. Skipper fiújaként jelent meg. Szerintem nagyon bájos arca van, illik Skipper-hez. A teljes alakos képen az én Kevinemet láthatjátok.

Kevin egy egyszerűbb kék pólóban és egy sárga térdgatyában jött ki. De volt mellécsomagolva egy hosszú fekete naci is, pink baseball sapka, fehér zokni és feketés teniszcipő. Valamint karton holmik.

 

SUN LOVIN’ JAZZIE

Jazzie-t még mindig nagyon imádom, annyira bájos arca van.

Ez a Jazzie csajszi imádja a nyarat, a napsütést. Pink ujjatlan túlméretezett pólót visel fehér festékfoltos bermudával. Naná, hogy kapott egy kétrészes pink és sárga színű bikinit, napellenzőt és frizbit. Igazi 90-es évek eleji nagy karika fülbevalója van (amit pár Barbie-nál is láthattunk). Pink teniszcipőt, hajkefét kapott és karton holmikat.

 

TEEN SCENE JAZZIE

Ennek a Jazzie-nek rengetegféleképp lehet variálni a ruháit: van egy ujjatlan hosszabb szabású pink trikója, felette egy fekete melltartó arany szegéllyel, mindezeken felül egy fekete boleró szerű kiskabát. Alul egy fekete alapon arany glitteres szoknyát visel fekete arany szegélyes sztreccs nacival. Narancssárga karika fülije van, fekete balerina cipője és fekete kalapja arany szalaggal. Illetve 3db karkötőt is kapott, hajkefét, csatokat és karton képeket. A doboza hátulján lehet megnézni, hogy miként lehet variálni a ruháit.

Érdekesség továbbá – hogy ha jól tudom – ő az egyetlen Jazzie, akinek nincs frufruja.

Az év: 1990 – 4.rész

LIGHTS AND LACE BARBIE, CHRISTIE ÉS TERESA

 Ők egy újabb pop trió a Superstar erában.

Reklámjuk: Lights and Lace Barbie

Elsőre kicsit “soknak” tűnhetnek a lányok csipkés neon színű ruhájukkal és erős sminkjükkel, de ha jobban megnézi az ember, akkor látszik, hogy nagyon szépek.

Barbie-nak pink, Christie-nek zöld, Teresa-nak pedig kék színű a ruhája, melyhez jön egy kis boleró, csipkés zokni, ruhához színben illő cowboy csizma, mikrofon, hajkefe, csipkés hajdísz, hatalmas fülbevalók, gyűrű és egy világítós öv. Ezt az övet a kislányok is betehetik díszként a hajukba vagy a karkötőként a csuklójukra köthetik.

Kiegészítők

Lights and Lace Barbie Stage

Ez a kiegészítő egy színpadot és egy diorámát tartalmaz. A színpadi állványra két babát lehet ráállítani akik a rajta lévő kar mozgatásával táncra tudnak perdülni. Jön még hozzá egy díszes mikrofon állvánnyal, szintetizátor és egy szép ékszer, amit a kislányok tudnak hordani.

Lights and Lace Barbie Live Concert

Egy nagyon hasonló szettet már korábban is láthattunk, itt a hangszerek fel vannak turbózva díszkövekkel és csipkével.

 

 

SUMMIT BARBIE, BARBIE BLACK, HISPANIC ÉS ASIAN BARBIE

Ez a 4 baba speciális kiadású volt, az első Barbie Csúcstalálkozó alkalmából adták ki őket, melyet New Yorkban tartottak 1990-ben, és melyre 39 országból érkeztek gyermekek, hogy megvitassanak olyan fontos témákat, mint éhínség, környezetvédelem, háború és béke.

Itt tudjátok megnézni a reklámját: Summit Barbie

Minden baba ugyanolyan ruhát visel: egy gyönyörű szép arany felsőrészű estélyi ruhát, melynek fehér habos szoknyarésze van és fehér boleró jár hozzá. Aranyszínű fülbevalójuk és gyűrűjük van, valamint fehér magassarkújuk. A babák mellé jár egy Summit kitűző is a csúcstalálkozó emlékére.

HAPPY BIRTHDAY BARBIE ÉS BARBIE BLACK (4. KIADÁS)

A Happy Birthday sorozatot újra elővették, ezzel a két gyönyörű babával folytatták a 80-as évek elején félbemaradt sorozatot.

Reklámja: Happy Birthday Barbie

Ami érdekes, hogy a babák ruhája nincs egybevarrva, a felső rész és a szoknya külön van. A babákhoz jön a Happy Birthday szalag, egy babaállvány, gyöngyház színű magassarkú, hajdísz és hajkefe.

Kiegészítő

Happy Birthday Partytime Playset

Ennek a szettnek a segítségével igazi szülinapi zsúrt csaphatnak a babák. Vannak benne ajándékdobozok, lufik, party kalapok, üdvözlőkártyák, egy asztal két székkel, tányérok, evőeszközök, poharak,  és természetesen egy szülinapi torta is, melyen úgy jönnek elő a gyertyák, ha elcsavarjuk magát a tortát.

Az év: 1990 – 3.rész

BATHTIME FUN BARBIE, BARBIE BLACK ÉS SKIPPER

Biztos vagyok benne, hogy még mindenki emlékszik erre a Barbie-ra, elég nagy szám volt akkoriban, amikor kijött. Egy magyar nyelvű katalógusban olyan néven találtam rá, hogy Habruhás Barbie. 🙂

Itt van a reklámja: Bathtime Fun Barbie

Gyakorlatilag csak egy egyrészes fürdőrucit visel és ezen van rajta egy kék színű habszivacs szoknyácska. Jön még hozzá egy ugyanilyen habszivacs karkötő és hajdísz is. Ami az az igazán nagy szám, hogy a szokásos kiegészítőkön túl -pink füli & gyűrű, hajkefe és karton holmik – egy habspray is jár hozzá, amivel különböző ruhákat és kiegészítőket lehet alkotni neki, ha azt ráfújjuk a habszivacs kiegészítőkre. Külön is lehetett vásárolni különböző színű habspray-ket hozzá. Illetve a szőke verzión kívül egy afro-amerikai Barbie-t is kiadtak.

92-ben pedig egy Skipper is csatlakozott a csajokhoz a Target kiadásában. Ugyanazok a kiegészítők jöttek hozzá is, mint a Barbie-khoz.

HAWAIIAN FUN BARBIE, CHRISTIE, KIRA, SKIPPER, JAZZIE, KEN ÉS STEVEN

Ebben az évben is kijött egy strandos széria, ezúttal a Hawaii témára mentek rá a készítők. Mindegyik csajszi fürdőruhát visel (ki bikinit – ki egyrészest) és egy kis fűszoknyát. Jön hozzájuk egy napszemcsi, hajkefe és egy kislányok számára készített illatos karkötő, ami minden babánál más illatú.  A fiúk pedig ujjatlan haspólót és bermudát viselnek, kiegészítőik pedig egy frizbi, egy napellenző és egy magnó.

Reklámjuk: Hawaiian Fun Barbie

Barbie

Christie

Kira

Skipper

Jazzie

Ken

Steven

A képeken az én Steven-emet láthatjátok. Ő az első színes bőrű fiú babám. 🙂

Kiegészítők

Rengeteg kiegészítőt adtak ki ehhez a szériához, nem győztem csodálkozni, amikor rájuk találtam.

Island Hopper

Ez tulajdonképpen egy többfunkciós motorcsónak, amivel Barbie és barátai felfedezhetik a szigetet és aminek a teteje napernyővé alakítható át a partra érve. A hozzá járó vízisí deszka pedig kis asztalként használható, ha piknikezni szeretnének (és nem pedig vízi síelni :D).

Hawaiian Ice Party

Ez is egy multifunkciós kiegészítő, tök jópofa! Nemcsak a babák használhatják ezeket a tárgyakat, hanem a kislányok is csinálhatnak jégkását vele (még egy zacskó Kool-Aid márkájú italport is kapnak hozzá).

Reklámja: Hawaiian Ice Party

Az ananászba kell beletenni jeget és a tetején lévő kar elfordításával lehet törni azt. Amik a babák számára kókusz formájú székek, azok a kislányok számára tálkák, amikbe a jégkását lehet beletölteni. Az ananász levelei pedig kiskanalak. 🙂

Ezen kívül a szett tartalmaz egy díszfalat (ami egyben színpad is), egy asztalt, evőeszközöket, tányérokat, gyümölcsöket, rablóhusit, tálcákat, grillsütőt, 2db-os kongát (ami pohárként használhatnak a gyerekek).

 

Beach Party

Ebben is van egy konga, egy pult, kis asztal, gyümölcsök, üdítők, poharak, stb.

Pool Set

Hasonlót láthattunk már korábban is. Van benne egy medence, ugródeszka, bárpult, matrac, mentőöv, strandlabda, fagyi, üdítők.

814374b33706a3b7ebeeed59fae626fc

Lagoon Pool

Ha esetleg a sima medence nem lenne elég Barbie-éknak, akkor meg tudnak mártózni a lagúnában is.

Hammock Hideaway

Ha Barbie elfáradt az egész napos lazulásban, akkor ebben a függőágyban van lehetősége szunyálni.

Ez is multifunkciós, mert a függőágyat hasitasiként tudják használni a kislányok, a többi kiegészítőből pedig nyakláncot kreálhatnak maguknak medálokkal.

Flower Shop

Ezt a virágboltos szettet kicsit kevésbé értem, hogy hogy jön a Hawaii témához, de végül is a virágok miatt akár lehet köze hozzá.

Fashion

És persze hogy kaptak ruhákat a Hawaii lányok! 🙂

Az év: 1990 – 2.rész

COSTUME BALL / FANTASY BARBIE, BARBIE BLACK, KEN ÉS KEN BLACK

Ez a Barbie és Ken két néven futott. Az amerikai verziónak Costume Ball volt a neve, és Barbie-ból és Ken-ből kiadtak afro-amerikai változatot is. Az európai verziónak Fantasy volt a neve és csak fehér bőrű verziót jelentettek meg belőlük.

e4a0cd06e983714176e0011fa5db5e2a

Itt tudjátok megtekinteni a reklámjait: Costume Ball Barbie és Fantasy Barbie 

(Ki ismeri fel Fantasy Barbie reklámjában a koronát viselő kislányt? Na jó, segítek! 🙂 Ő nem más, mint Jennifer Love Hewitt!)

Nekem a szőke Barbie és Ken is megvan, igaz Barbie ruhája nincs meg, Ken ruházata pedig csak félig-meddig.

Barbie csodaszép báli ruhát visel, melyet többféleképp lehet hordani. Színváltós spagettipántos topja van hozzá pink tüll miniszoknyával. Mindezen felül van egy pink tüll felső szoknya és levehető színes anyagdísz, ami valójában egy normál méretű álarc, amit a kislányok tudnak felvenni farsangkor. Egy tüll boa is jön a ruhához, amit akár a miniszoknya aljára is fel lehet tenni fodorként. És itt még nincs vége. Kapott pillangószárnyakat is, amiket akár a felső szoknyájára is rá lehet tenni, és akkor így még hatalmasabb lesz a szoknyája. Ezen kívül van egy maszk tartója, amihez jár többféle maszk. Rózsaszínes-ezüstös fülbevalója és gyűrűje van, valamint pink magassarkúja. Pink hajkefe jön hozzá és karton holmik.

Az utolsó képen az én Barbie-mat láthatjátok, remélem, egyszer eredeti ruhában is meg tudom majd nektek mutatni.

Ken ruhája szintén többféleképp alakítható. Végre nem egyrészes ruhát kapott, mint elődei. Fehér inge van csokornyakkendővel, fehér zakója, narancssárga spanyol öve és fekete nadrágja.Lábán fekete zokni és cipő. Egy halom jelmezes kiegészítője van: kalózos szemmaszk, teljes szemmaszk, narancssárga sál, pink mellény, fehér turbán kő dísszel, és karton holmik.

A meztelen mellkasú Ken az enyém a képeken.

Kiegészítők

Costume Ball Barbie Mask Shop

Hogy legyen Barbie-nak honnan felöltöznie az álarcos bálra, kiadtak egy álarc boltos kiegészítőt telis-tele álarcokkal, kiegészítőkkel és egy pénztáras pulttal, ami szépítkező asztallá alakítható át. Sőt még egy normál méretű maszkot is tartalmaz a szett. Az egyik falon lévő maszk pedig tükörré változik, ha megfordítjuk.

Costume Ball Barbie Vanity and Throne

Van benne egy dioráma, szépítkezőszerek, a kislányok számára gyűrű, hajcsat, karkötő és tükör.  A szépítkezőasztal pedig királynői trónná alakul át.

Costume Ball / Fantasy Barbie Palace

Itt láthatjátok a reklámját: Costume Ball Barbie Palace

Az emelvény oldalán van egy kar, amit ha megtekerünk, akkor mindenhonnan jönnek a buborékok. A szett tartalmaz egy csodaszép álarcot is, amit a kislányok fel tudnak venni, a babák meg kapunak tudnak használni. Szökőkút is van benne és egy asztal 2 székkel, hogy ott tudjon vacsorázni Barbie és Ken.

Fashion

 

ICE CAPADES BARBIE (Második kiadás)

1989-ben adták ki az első verzióját ennek a babának. Az az érdekessége, hogy ugyanolyan rucival adták ki, mint amilyet az első verziónál meg lehetett vásárolni a kiegészítő ruhák közt. Lilás-tüllös body-ja van hozzá szintén tüllös fellépőszoknyával. Fehér korcsolyája van és arany gyűrűje. Hajában ugyanolyan dísz van, mint amilyen a fellépőruhája is. Egy hajkefe jött csak hozzá.

Az év: 1990 – 1. rész

Elérkeztünk a 90-es évekhez. A kedvenc 90-es évekbeli babáimmal indítom a sort.

BENETTON BARBIE, CHRISTIE, KIRA / MARINA, KEN ÉS TERESA

A Benetton nevű olasz cégről biztosan hallottatok már. Arról híresek, hogy ruháik nagyon sokszínűek, reklámjaikban mindenféle bőrszínű ember megtalálható. A mai napig jelen vannak a divat ágazatban, de igazán híresek a 90-es években voltak. Ezért a Mattel úgy döntött, hogy kollaborál velük és piacra dobnak egy Benetton szériát (jobban mondva kettőt, a második szériáról majd a 91-es részeknél írok).

Barbie sárga ujjatlan garbót hord rajta piros kabáttal, piros miniszoknyával, kék alapon virágos pamut hosszú szárú leggingsszel, rózsaszín lábszárvédővel és piros teniszcipővel. Kiegészítői: piros filckalap, rózsaszín kendő, hátizsák (ez ugyanabból az anyagból készült, mint a leggings-e), kék hajkefe,, egy halom karton holmi, kék lógós karika fülbevaló és gyűrű.

Ez a Christie az egyik legszebb szerintem. Pár hónappal ezelőtt az Íbéjen vásároltam egy nagy doboznyi ruhátlan Barbie-t, amiben ő is benne volt. Ez csak akkor derült ki, amikor megérkezett a csomag. Nagyon örültem neki, attól függetlenül is, hogy minden baba a dobozban borzalmas állapotú séróval rendelkezett. De rendbe hoztam őket és ez a lényeg! 🙂 Ő lenne az (kapott végre ruhát is):

És így néz ki eredeti ruhával és dobozzal:

Színes-mintás ujjatlan garbót visel fehér alapon mintás kapucnis kabáttal, rózsaszín leggingsszel, piros lábszárvédővel, sárga pamut sállal, lábán sárga teniszcipővel. Kiegészítői: színes kistáska, pink hajkefe, rózsaszín karika fülbevaló és gyűrű és egy halom karton motyó.